Y

Elsétálunk az Iguanához. Útközben kordonokon, rendőrök között megyünk át, akik belenéznek a táskánkba. Forró chilit eszünk, és sört iszunk hozzá. L és a kutya hamar elköszönnek. Mi kisétálunk a Bajcsyra, és bajuszt rajzolunk a választási plakátokon vigyorgó politikusoknak. Megállunk a Bazilika előtt. Y lefotózná, de nincs téma, turistaképeket pedig nem akar készíteni. A Liberálisok Háza előtt magához húz, hosszan megcsókol, a keze lazán a csípője mellett, csak én hallom, ahogy exponál a kamera. A rohamrendőröket fotózza.

Míg ő a Pizza Hutban pisil, én a Dob utcában csokoládét veszek. A zsinagóga előtt megállunk, és egymást átölelve hallgatjuk az arra járó embereket. Aztán átmegyünk a Sarkba. A a pultnál ül. Hármasban felmegyünk a galériára, és hétköznapi dolgokról beszélgetünk. A összeesküvéselméleteket elemez a tüntetésekkel kapcsolatban. Y féltékeny lesz a pincérlányra. Veszekszünk, közben megjön a taxi, tovább veszekszünk, kiszállunk a Kálvin térnél, tovább veszekszünk, A hisztizik egy sort, amiért egyedül hagytuk, én elküldöm a francba, tovább veszekszünk, lemegyünk a Cha-cha-chába, tovább veszekszünk, otthagyjuk a helyet, tovább veszekszünk. Rájövünk, hogy nincs is kedvünk veszekedni, ezért abbahagyjuk és kibékülünk. Beülünk a Múzeum Cukrászdába, sört iszunk, aztán hazamegyünk busszal. Y fázik, ráadom a kabátom. Mosolyogva alszunk el.

Másnap este keresztülsétálunk a Kossuth téren tüntetők között. Y megállapítja, hogy évek óta nem látott kjúrosokat: itt egész csapat lóbálja a transzparenseket. Nagyjából lefordítom neki a szónokok baromságait. Metróra szállunk, és elmegyünk az Amstel Riverbe kávézni. Eszünkbe jut, hogy hat éve ugyanannál az asztalnál ültünk, mint ma. Sörözünk és emlékezünk és tervezgetünk. Jó így.

A Váci utcában fagylaltot veszünk. Y először kóstolja meg a mák- meg a rizsfagyit; ízlik neki. Aztán átsétálunk a hídon, éjfél van, lemegyünk a Rudasba. Hetven fokos száraz szauna, harminchat fokos termálvíz. Csinálok pár nyújtógyakorlatot az egyik csövön. Y-nek tetszik. Órákig ázunk a vízben, aztán bemegyünk a gőzbe. Legalább nyolcvan fok és kamillaillat. Beszívom a levegőt és lassan ráfújom a nyakára; megégeti a lehelletem, de nem bánja. Az öltöző üres. Bebújok mellé a kabinba. Csendben szeretkezünk, miközben a fürdőmesterek alig pár méterre tőlünk a székházostromról beszélgetnek. Y teste forró a gőztől. Otthon az ölemben alszik el.

Vasárnap este B-dal és G-val találkozunk a Menzán. G Y-nal együtt tanult a párizsi fotósiskolában. Kedves lány. Marhahúslevest eszünk és lángosban sült csirkemellet. Utána pár kör Mojito. Segítünk szerelmes sms-t írni G-nak, győzködjük B-t, hogy költözzön Thaiföldre, Sz-hez, közben nézem, ahogy Y gesztikulál. A végén kiderül, hogy nincs elég pénzünk a cechre; nekem már egy fillérem sincs, Y otthon felejtette a visaját. B fizet, Y bosszankodik, mert ő akarta meghívni a társaságot. G taxit hív és elvisz minket egy darabon.

Hazasétálunk. Beszélgetünk egy sort: róla, rólam, rólunk, Berlinről. Aztán Y felveszi az egyik Rodeo Drive-on vásárolt fehérneműjét, és beszédülünk a hálószobába. Szeretkezés közben leszakad velünk az ágy. Nevetünk, átköltözünk a kanapéra, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Másnap későn ébredünk. Összekapkodjuk Y cuccait, kikísérem a repülőtérre. Az épület előtt állunk, átölel, nem akarom elengedni. Aztán bemegy a szenzoros ajtón. Szomorú vagyok és boldog. Most elmegy, de vele fogok élni. Este, pontosan 10:00-kor kimegyek a szigetre. Y Párizsban a Szajnához sétál. Kenyérmorzsát szórunk a vízbe, egymásra gondolunk, és elengedjük a rossz dolgokat. Újév van. Új kezdet. Új élet. Ő és én, mi. Ezerhatszáz kilométerre egymástól, mégis együtt.

Y

Y

Majdnem elkéstem a repülőtérről. Sűrű nap volt. 10:00, Prielle Kornélia utca, tárgyalás. 12:30, Lehel tér, találkozó B-vel, aki odaadja a kölcsönlakás kulcsait. 13:15, Határ út, T a kocsiban vár, hogy hazaugorjunk a ruháimért, a kajáért meg a laptopért, aztán elvigyen a lakásba. 13:45, Visegrádi-Balzac sarka, kipakolás, bepakolás; T átszervezi a napját, hogy elvihessen Ferihegyre. 14:30, gyorsforgalmi, rájövök, hogy otthon felejtettem a bort; hívom a repteret, Y gépe 14:48-kor landol, 15:00 mire kicsekkol, van időnk még egyszer hazaugrani. 14:45, útfelbontás mindenütt, meg kell kerülnünk a fél kerületet, hogy valahogy visszataláljunk a ferihegyire; T a forgalommal szemben hajt, elképzelhetetlen gyorsulást hoz ki a Berlingóból. 15:04, Ferihegy, 1-es terminál, kiszállok az autóból, elköszönök T-től, és berohanok az érkezőváróba.

Körülnézek. Y ott áll, a kezében telefon. Az enyém egy pillanatra felberreg a zsebemben. Rám néz, mosolyog, kinyomja. Engem hívott. Odamegyek hozzá. Egy szót se szólunk. Átölelem. Megszorítja a derekam. Megcsókolom a száját, hosszan, csendben. Két és fél hónapja nem láttuk egymást. Legalább húsz percig állunk ott, ölelkezve. Egyikünk sem szól. "Hi babe!", mondom aztán. "Hi babe!", válaszol ő is csendesen.

Kimegyünk a drosztra. Taxit fogunk. Lassan beszélgetni kezdünk a hátsó ülésen. A sofőr nem akarja befogni: politikáról, botrányról, Szabadság téri eseményekről beszél, de hozzá se szólunk. Egymás szemében, szájában, melegében: újra együtt. Csak ő és én.

Kiszállunk a taxiból. Felmegyünk a lakásba. Kibontjuk a bort. Iszunk. A tekintetünk egy pillanatra sem engedi el a másikét. Van öt teljes napunk, együtt. Este kisétálunk a szigetre, és leülünk azon a helyen, ahol hat évvel ezelőtt, amikor megismerkedtünk. Akkor megkérdeztem, mit tud Magyarországról. Kicsit gondolkozott, aztán azt mondta: "You've got the highest suicide rate in Europe." Beszélgetünk, órák telnek el, észre sem vesszük. Nézzük a vizet, a fényeket, a várost, egymást. Aztán hazamegyünk, bemegyünk a hálószobába, és lesimogatjuk egymásról a ruhát.

Másnap a Red Bull ügynökségalapítójával kell interjút készítenem a Royalban. Y velem jön. Négyen ülünk az asztalnál, a kezem a combján, a szemben ülő két pasi minket néz, és irigykedik. Y készít róluk pár fotót. Beülünk a New Yorkba kávézni. Tetszik neki, szereti a giccset. Aztán veszünk egy új pántot a gépére, mert a régi vágja a vállát. Továbbsétálunk, süt a nap, lecsót eszünk az Eklektikában. Y sört kér. Boldogok vagyunk.

Kilencre jár, mire hazaérünk. Y elszomorodik. Kérdezem, mi baja. Nem akar válaszolni. Végül kiszedem belőle, mi bántja. "It's probably too fast, but do you want to share a flat with me?" Elmondom neki, hogy semmit sem akarok jobban, mint vele élni, vele ébredni minden egyes reggel, vele feküdni minden egyes éjjel. Újra csillog a szeme. Mondja, hogy otthagyja Párizst, és Berlinbe költözik. Megbeszéljük, hogy amint lehet, utánamegyek. Aztán improvizálunk egy jelenetet a kettőnk kémtörténetéből Y-ből Miss La Rome lesz, belőlem General D.I. Tökéletes nap. Y franciául káromkodik az ágyban.

Másnap későn ébredünk. Lesétálunk a Szabadság térre. Megnézzük a TV-székházat: csak a kormos faldarab, meg az épület előtt dolgozó kertészek mutatják, mi történt itt, alig néhány napja. Kiülünk a Lipót teraszára, és filmjelenetekben beszélgetünk. Az amerikai követtség egyik ablaka az arcunkra tükrözi a napfényt. Y a mosdóban van, amikor meglátom L-t, akivel hónapok óta nem találkoztunk. Egy kecskekutyát (goatdog) sétáltat. Y feljön, meglátja a kutyát, és nevet. Hat éve ő fedezte fel ezt, a szerinte csak Budapesten megtalálható fajtát.

Eszkalálódó helyzet

Eredetileg a tömpefarkú szkinhed köcsögök 15 perce címet szántam ennek a postnak, de tömpefarkú szkinhed köcsögök Londonban is vannak, mégsem szedik fel a térkövet a BBC-székház előtt, nem dobálják molotov-koktéllal a bobbykat, és autókat sem gyújtanak fel. Legfeljebb szétkapnak egy indiai éttermet, vagy elkalapálnak egy koreai használtcikk-kereskedőt.

Nem velük van a baj (de, csak ez inkább oktatásügyi-társadalompolitikai kérdés), hanem azokkal, akik az utcára küldték őket - és persze azokkal, akik értékközpontú politizálásukkal lehetővé tették, hogy igen tisztelt ellenfeleik a sávos zászló alá trombitálják a tömpefarkú szkinhed köcsögöket. Talán nem gondoltak bele, mi van, ha nem elégednek meg azzal, hogy a zászlórúdba kapaszkodva elbőgjék a himnuszt meg a ria-riát, hanem, teszem azt, rohamrendőröket vernek vagy Rudi Zoltánra gyújtják a tőzsdepalotát.

Egy biztos, ma este nem csak székház sarka, meg a közszolgálati Opel Astrák égtek. Mi égtünk (ld.: Magyarország). Annál is inkább, mivel a BBC és a CNN is élőben adta a Szabadság téren történteket. Ahogy fiatal demokráciánk fiatal demokratái (és leszarom, ha bárki bármilyen áthallásra gyanakszik: igen a Fidesz is kurvára benne van, O.V-stül, P.Z-stül, Tarlóstul, Jobbik-támogatottságostul, stb.) hangot adnak (az elégedetlenségüknek).

Bassza meg. Európai értelemben vett patriotizmus. (A kormánypárti potentátok - megszámoltam - átlagban hatszor használták ugyanazon a nyilatkozaton belül a "békés tüntetés" meg az "eszkalálódik" kifejezést. A rendőrök visszafoglalták az üres MTV-székházat.)

The Neurotic Cookbook

Ha igazán szar napod volt. A vérnyomásod magas, a gyomrod görcsben, a halántékodon lüktet egy ér. Ha gondolatban terhes nőket kényszerítesz nyugdíjas operett-bonvivánokkal való fajtalankodásra; legszívesebben oszló bébihullákon taposnál; azon töröd a fejed, hogy kikeresztelkedsz, lakásra gyűjtesz, és/vagy kipróbálod Schobert Norbert update kúráját.

1. Feküdj félórára a kádba, gyújts meg egy füstölőt, és mondogasd magadban: Krisztus született vesztes volt (ma barkácsboltot vezetne); Buddha transzszexuális gésatanonc (és Boy George az ő prófétája); Mohamednek merevedési zavarai voltak (Kába köve, hát persze). Utána öltözz fel, kapd elő a biciklit, és irány az első benzinkút; beszerezni valók: cigaretta, két doboz sör, drága csokoládé.

2. Ülj le a tévé elé, és nézd meg egy 'B' kategóriás horrorfilm utolsó jelenetét (azt, amelyikben a fiatal sablonamerikaiak hajsűtővassal lemészárolnak egy zombifalut, aztán mégsem jönnek össze, viszont a zárósnittben a döglött dalmata pofája gonosz vigyorba torzul), vagy a Meghökkentő mesék vmelyik. epizódját. Nyisd ki az első doboz sört (a másikat hűtsd be), tépd fel a csokoládé csomagolását (ne bontsd: tépd, marcangold, cincáld), tömd a torkodba az egész táblát, gyújts rá egy cigire és mélyen szívd le a füstöt (kötelező mantra: F.T.W, F.T.W.).

3. Ülj le a gép elé. Bontsd ki a második doboz sört is. A kisujjaddal szedegesd össze a csokoládémorzsákat a sztaniolpapírról. Gyújts rá még egy cigire. Gondolj arra, akit szeretsz v. szeretnél. Határozd el, hogy holnap teszel vmit, ami: meglepő, hétköznapi, vad, szelíd, elítélendő, példamutató, megvetendő, értékelendő, felejteni való, emlékezetes, bigott, polgárpukkasztó, gondolat- és érzelemteli, üres, nagyívű, lapos, hasznos, haszontalan, értelmes, értelmetlen, céltudatos, öncélú, jó, rossz, semmilyen - valamilyen.

+1. Írj vmi faragatlan baromságot. Aztán keress egy pornócsatornát, verd ki, és pihend ki magad.

Do androids dream..?

Ébredés (öntudatra ijedés). Az első mozdulattal a cigi meg az öngyújtó után nyúlok. A másodikkal lerúgom magamról a takarót; kibotladozom a konyhába: kávé a bögrébe, bögre a mikróba. Didergés, a Starbucks porcelánt ölelgetem, hátha felmelegít.

Visszabotladozás a szobába; az iMac állapotjelzője kék szívritmust pulzál, a laptopé zöld stroboszkóp. Tegnap éjjel, elalvás előtt arra gondoltam, milyen lesz megint Y mellett ébredni; álmomban PR-stratégiát terveztem, árajánlatokat és briefeket írtam.

Felnyitom a laptop fedelét, a képernyő bekapcsol. Megpöccentem a klaviatúrát, digitális szépjóreggelt csiripelnek a proceszor-pintyek, 10 mp és a hálón vagyok. A szemem nem pislog többet, az ujjaim noise-diszharmóniákat zongoráznak a billentyűkön, az agyam interaktív üzemmódra áll át: begyűjti, kiértékeli a felvett információkat, lehetőségeket vet fel és el, és küldi a visszacsatolást az idegeken keresztül a szemekhez, az ujjakhoz. A neuronjaim, mint az LSD-trippen tartott mókusok, rohangálnak a virtuális mókuskerékben.

Weblapokat nézek át, emailekre válaszolok, paralel csetelek az MSN-en és a skypeon. Közben adatbázisokat állítok össze, szöveget szerkesztek, interjúkat egyeztetek. Elalvás előtt PR-startégiát tervezek, árajánlatokat, briefeket írok majd; álmomban pedig arra gondolok, milyen lesz megint Y mellett ébredni.

Görcs gyomortájban

"I've got into an argument with my rice crispies." (George Carlin, At It Again)

Hétfő hajnal. Van olyan sértés, hiba, elbasz..tt félmondat, ami szanálhat egy tizen-páréves barátságot? Kiderül; ma összevesztem T-val, bár azt gondoltam, ez nem történhet meg, túl sok komplementere van a halmazainknak. Berágott rám. Hogy okkal vagy ok nélkül, kinek a 'hibájából' és mi miatt, hagyjuk. Benne voltunk mind a ketten, vastagon. Idefirkálom a gyónásom: tényleg megbántottam. Sajnálom. (Hiányozna.)

Más. Megint ruhástul, megint másnaposan ébredtem (tegnap este egykori újságíró iskolám rendezvényén attendáltam: ha picsarészeg sajtómunkások és PR-esek közé kerülsz, neked sincs sok választásod) és ma is basztam a munkára. Nem úgy MSC aki, miután nagy fölénnyel nyerte a monzai F1-es futamot, és két pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben jelenleg vezető ALO-val szemben, bejelentette, hogy visszavonul.

Szar nap. Aztán felhívott Y, és - épp akkor, amikor arról mesélt, hogy Abel Ferrarával partizott N.Y-ban, bár magam sem látom tisztán az összefüggést, mégis - egyszerre vhogy. a helyükre kerültek a dolgok. Most arra gondolok, A valószínűleg téved; nincsenek előre megírt-borítékolt történetek, nincsenek jóvátehetetlen hibák. "Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed." Edward Furlong, T2. Csak hogy még egy klasszikust idézzek, itt a post végén.

Katzenjammer

Csütörtök délelőtt. Másnaposan ébredek; csak miután kikászálódom az ágyból, veszem észre, hogy ruhástul, cipőben aludtam. A fürdőszobában vhogy. összekaparom magam: percekig állok a zuhany alatt, beveszek egy levél kalmopirint, kiürítek egy szájvizes üveget, kiveszem és vizinbe áztatom a szemgolyóimat. A torkom száraz, a fejem fáj; vastag hab- és borostarétegek a mosdókagyló falán. Eszem vmit, hozzá egy vödör kávé, aztán leülök a laptop elé, hogy még egyszer átnézzem a Kreatívnak írt cikket („Rájöttem, hogy számomra a reklámkészítés a létező munkák legjobbika, mert lehetővé teszi, hogy megvalósítsam a kreatív koncepcióimat. Oké, egy hónap és az eső mossa le aktuális főművedet a falról, de ha túlteszed magad ezen, rájössz, hogy jó és szórakoztató a szakmád" – K.T, a reklámszakember).

Délután Pasaréten sétálok. Buda legszebb kerülete, minden rendezett és zöld, a játszótéren mintaanyukák és mintaapukák simogatják mintagyerek buksiját, a parkban a Született feleségek egyik férfi mellékszereplője nyírja a bokrokat. Egy gyógyszeripari cégekre szakosodott, reklám- és marketing-kommunikációval foglalkozó szaklap szerkesztőségébe megyek, hogy aláírjam a szerződésemet: még egy hely ahová bedolgozhatok, még párezer karakter, nettó három forintjával. Odaérek. Kedvesek. Aláírok, pecsételek. Kifizetnek. Eljövök.

Hazafelé menet paparazzit játszok a tömegközlekedési eszközökön: szép lányokat fotózok a villamoson; valahonnan valahová rohanó városlakókat a mozgólépcsőn; egy deszkás kissrácot a metróban. Egy padszerűségen ül a Moszkva téri megálló peronján; kék farmer, piros csíkos póló, a fején túlméretezett füles, a nájkija egy gördeszkán rugdossa a ritmust. Mellette fekete hátizsák és valami, ami leginkább egy Technics lemezjátszóra hasonlít. Úri, mdfes szavazókörzet.

New York-Budapest (távolsági hívás)

Szerda délelőtt. Tárgyalás egy szoftverfejlesztő cégnél. Modern irodaépület a régi expotelkek közelében; InfoPark kicsiben: szenzoros ajtók, csupakróm lift, divat-feng shui enteriőr. Bicikivel jöttem, alig találtam meg az utcát. Fekete, ujjatlan póló, Diesel farmer, Puma streetwear cipő, fehér műbőr dizájnhátizsák, piros csuklószorító, Philip Starck karóra; és szakad rólam a víz. Dressed for succes.

A kőrisfa asztal túloldalán két kiskosztüm, két pár körömcipő, két Porsche Design toll; profi smink és zsidrófrizura. Előttünk laptopok, három Sony telefon, ásványvíz buborék nélkül. Az előzetes megbeszélésekből úgy tűnt, újságírót keresnek, de PR-stratégia kell nekik. Hosszasan beszélünk, ők adják a komolyat - én a magabiztost. A tárgyalás végén kettesben maradunk az egyik kiskosztümmel. C korábban televíziós producerként, komoly projekteken dolgozott: ennek ellenére szimpatikus, kedves lány. Kiderül, hogy pár éve többször is találkoztunk az Angelban. A magyar médiaviszonyokról beszélgetünk, röpködnek a nevek: laza levezetés.

Este. Zs-val borozunk a Balettcipőben, és a párkapcsolatokról beszélgetünk. Zs csinos, mint mindig, tetszik a sildes militarysapkája. Felkapunk, elejtünk témákat, elfogy három üveg rozé; jó este. A fizetésnél az ismerős pincérek megpróbálnak 10 k-ra megvágni minket, de simán otthagyjuk őket, a kialakult szituációval együtt. Utána séta egy Arany János utcai bérházhoz, aztán a Gödörhöz, hogy felhajtsuk a barátait. Nem találjuk őket, de nem nagyon bánom. Elfáradtam.

Hazafelé felhívom Y-t egy fülkéből, de hamar lemerül a kártyám. Visszahív; hosszú, nagyon hosszú beszélgetés; ő valahol N.Y-ban sétál, én a János kórház parkjában ülök egy padon. Tüzet kérek egy szép hajléktalan pártól, akik a közelben, hálózsákba csavarva fekszenek, aztán veszem a bringám, és hazaindulok. Nagyon boldogan. Otthon még egyszer felhív, én pedig kicsit még boldogabb leszek. Pár hét, és itt van.

In July (#2)

We stop in Vienna to switch busses and take a 10 minutes break. I like the old imperial capitol, with its charming, narrow streets, crowded squares and kitschy sights from the days of the Hapsburgs. I like the observatory by the Danube. The shops on Maria Hilfer Strasse. The paunchy monk who never forgets to bless you when getting across the tram trails by the Burg’s garden. The Museums Quarter. The parties. The coffee shops and the restaurants. Most of them, even the authentic Japanese ones, are ran by Turkish immigrant families (1^st generation), so you’d better be careful if you’re about to order something ‘exotic’, for example Greek food. “Wir haben keine gyros, nur dörners. Wählen Sie bitte, (du trottel Tourist, du!)”.

I like the city, but its bus stations are just like the ones in Hungary: another dirty place to relax and ‘stretch our legs’, as the driver said. Fortunately, this outstanding experience is a great possibility to gather some insider information about the favorite hobbies of inhabitants of the post-soviet republics; did you know that collecting stubs from the ashtrays in a park and investigating the containment of your fellow travelers luggage is a national sport in Ukraine? (…)

The general cherished nice memories of Vienna. After he finished the academy, the Agency sent him there to find and protect a scientist from the ‘East Block’. It was his first time in the line of fire; the usual story: the champ decided to change sides and make use of his knowledge in the States. He wanted to drive a Cadillac instead of a Pobeda, to drink bourbon instead of vodka, to gambol with American blondies instead of trying to still a kiss from female members of the communist party in the hidden corners of the Red Square, after a wild folk-dance get together. He had a secret little dream too: a bunch of cheerleaders singing the ‘Happy Birthday Mr. President’ for his dick on his 50^th birthday.

The guy had some ambitions; but what can you expect from someone who has spent half of his life in a military lab, studying the reactions of some bacteria tribes in their natural, acidy environment. D.I’s mission was to contact and smuggle him to West Germany, across the Austrian border. And he did it well. More than that: he hunted down the top hitman of the soviet intelligence services. This was the commando that established his career. “Yes, Igor, ‘the Siberian Bear’ won’t pull the trigger again – said the general quietly, and for a brief moment he indulged in some sort of pleasant nostalgia –, but I still have some risky business to do in The City. ‘La Rome’ – what an unusual name for a terrorist-queen.” (…)

Karikák

Az elvonási tünetek nagyon érdekesek: többféle típusba sorolhatók, különféleképpen, változó intenzitással támadnak. Az első, amit észreveszel, hogy egyre idegesebb, ingerlékenyebb vagy; elég egy szerencsétlen megjegyzés, félreérthető hangsúly, és máris a plafonon találod magad.

A második lépcső a szétesés. Koncentrációs zavarok, indiszponáltság, érzékelési problémák. A hiány elsősorban a látószervet támadja, a körvonalak beleolvadnak a háttérbe, csak fényeket érzékelsz; a hallás felerősödik, az éles zajok - szirénázás, gyereksírás - szinte elviselhetetlenné válnak; a bőröd érzékeny, a tapintási ingerek tízszeres sebességgel száguldanak az idegvégződésektől az agyig. Az ember ilyenkor hasznavehetetlen széntömb: csak ülsz, próbálsz a munkádra, a forgalomra vagy a másik ember szavára koncentrálni.

Hiába, folyton elkalandoznak a gondolatok, ha olvasol, tizedszer is újrakezded ugyanazt a sort, de tévét nézni vagy moziba menni sem érdemes, mert a képek sem tudják lekötni a figyelmedet. Kékesen villódzik a tudatod, csak a saját belső filmedre figyelsz: lynchi rémlátomás.

A harmadik lépcső az eufória. Egyszerre úgy érzed, megkönnyebbültél; mint egy füves tripp, szabadon csapongsz. Arra gondolsz, nem is olyan nagy dolog letenni a kedvenc mérgedet: végre tettél vmit. az egészségedért, még pár hét és megszűnik a reggeli krákogás, megszépül a bőröd, lassul a fogkőképződés. Arra gondolsz, ha akarnál, rá is gyújthatnál, és eljátszadozol az ötlettel. Elvégre most már az ellenőrzésed alá kerültek a dolgok, bátran elszívhatsz egy spanglit. De nem, eszedbe jut, amikor a nagyanyádat látogattad az onkológián: mellrák, leukémia, tüdőrák - kinek kell ez. De mégis: csak egyetlen szálat; pár slukk és vége a dohányos karrierednek.

Izgatottan nyitod ki a dobozt. Beleszagolsz, érzed a dohány illatát. Hosszan forgatod a kezedben az öngyújtót; a megfelelő pillanatot várod. Az egész óra-nulla perc-nulla másodpercet.

Aztán rágyújtasz, és kezdődik előről a folyamat.

Dábüló-szörtiszix-szörti...

Szombat. Trógerolás a Podmaniczky utcai lakásban, a főbérlő idegesen rángatózó arca, amikor meglátja az R által otthagyott bútorokat. Szemét, lomok mindenfelé - kellett nekem felajánlani, hogy (a rezsitartozás elengedése fejében) segítek takarítani. Komolyan vették, úgyhogy most ócska bútorok, üres cipősdobozok, poros lámpabúrák között turkálok. Néha előbukkan egy-egy érdekesebb darab. R a homopornó kazettáit és kedvenc szexuális segédeszközeit is a lakásban felejtette, amikor kiköltözött: a bilincset még értem, talán a pincében lévő rendőrbárban szerezte be; de hogy a fenébe tudott feltuszkolni a seggébe egy 35-40 cm-es, fekete műfaszt?

A szomszéd kávénénik az ajtórács mögül figyelik, mit csinálunk, ha működik a pletykalánc (és miért ne működne), könnyen lehet, hogy új extrém sportág alapjait fektettük le, amikor megpróbáltuk levinni a lépcsőn a használt matracokat (ötemeletes szánkázás egy hatvankilós szivacsdarabba kapaszkodva).

Később. Napozás a Sarkkertben. R, T és Cs is ígérte magát: ha megjönnek, pont elegen leszünk egy csocsópartihoz. Nézem a folyót meg a mellettem fekvő szőke lányt, aki mintha egy kora-kilencvenes évek beli New York-i magazin divatanyagából lépett volna elő: elegantly wasted. Néha rám néz, néha visszanézek; flörötlünk, láthatóan mindketten várunk valakire - ki kell töltenünk az időt addig is. Az egyik asztalnál a World of Warcraft fan klub ülésezik, klasszikus rendszergazda fazonok. Varázslókról, paladinokról, barbárokról, assasinokról beszélgetnek; mit beszélgetnek, torkuk szakadtából üvöltve vitáznak. Ezek az arcok tényleg képesek összeveszni azon, hogy a 'defense' vagy az 'offense' varázslatok fontosabbak-e.

Elunom a bámészkodást, és megszólítom a lányt. A castingokat rendez, a cégével egy külföldi produkciós irodának készítenek reklámokat. Épp belemelegednék a smúzolásba, amikor csörögni kezd a telefonom; anyám az, közli, hogy felhívott vki, aki 'idegen nyelven és nem németül' beszélt. Megijedek, hátha Y-nal történt vmi, úgyhogy lediktálom neki a telefonszámomat angolul és fonetikusan: áj vill giv jú hiz mobájl námbör inszted, dábüló-szörtiszix-szörti... Anyám minden második szótagra rákérdez, húsz perc.

Közben befut R és a kispiros. Bemutatom A-nak, még egy kis beszélgetés, aztán megérkezik a barátja. Kár, bár mostanában kemémyvonalas monogám vagyok. Közben T-ék is megjelennek, hétköznapi dolgokról beszélgetünk, pár sör, pár kör a csocsóasztalnál. R és én formán kívül játszunk, öt-null a vége.

Elindulunk. Végre jól érzem magam, élvezem, ahogy gurul alattam a bicikli. R az Andrássynál leszakad (izraeli filmhétre megy), mi meg keményen tekerünk az Üllőiig. Ott elvesztem T-t és Cs-t, később kiderül, hogy inkább a Ráday utcát választották. Biztonságosabb.

In July (#1)

On my way to Paris. I travel to one of the biggest (and most expensive) cities in Europe, with a bus fare, some clothes, a few sandwiches, hard-boiled eggs and 6 packets of Camel in my backpack, and 10€ in my pocket. The coach-stop is crowded, the temperature is about 40 degrees high in the shades; the whole place looks and smells like an abandoned border station in Albania. My seat-neighbor, a restless gipsy girl (heading to Amsterdam to start her lapdancing career) brestfeeds her child: the little boy's head tips on my shoulder and some milk drips on my shirt.

I go to Paris, because someone, seemed to be nothing but the dream of my long grown-up adolescent self (and some nice memories) for years, got back into my life, and wanted to see me before she flies to N.Y. An authentic Hollywood story. (…)

General D.I. had a tiring day. He had to go to The City in incognito, and though – as the leader of the dreaded Goatdogs Squad – could afford a more comfortable way of transportation, he, in agreement with his counselors, has decided to travel by bus, disguised as a ‘regular backpacker’. His seat was uncomfortable, his neck ached, his feet numbed; general D.I. was thinking about soft, patterned blankets, neat flight-attendants, little packets of mixed nuts and a big glass of scotch: the 1st class service aboard a 747. But he knew his duty: "Y’ got really spineless this past years, old man” – he muttered, and decided to drop some pounds when he’s back from this mission. “If I make it back at all” – he corrected himself.

The general was heading to The City, because he had to meet ‘Miss La Rome’, the head of a mysterious paramilitary organization. They are going to have serious negotiations; and D.I. knew, if he failed, he'd risk much more than his personal career: he'd risk the future of the whole human civilization. (…)