Y

Majdnem elkéstem a repülőtérről. Sűrű nap volt. 10:00, Prielle Kornélia utca, tárgyalás. 12:30, Lehel tér, találkozó B-vel, aki odaadja a kölcsönlakás kulcsait. 13:15, Határ út, T a kocsiban vár, hogy hazaugorjunk a ruháimért, a kajáért meg a laptopért, aztán elvigyen a lakásba. 13:45, Visegrádi-Balzac sarka, kipakolás, bepakolás; T átszervezi a napját, hogy elvihessen Ferihegyre. 14:30, gyorsforgalmi, rájövök, hogy otthon felejtettem a bort; hívom a repteret, Y gépe 14:48-kor landol, 15:00 mire kicsekkol, van időnk még egyszer hazaugrani. 14:45, útfelbontás mindenütt, meg kell kerülnünk a fél kerületet, hogy valahogy visszataláljunk a ferihegyire; T a forgalommal szemben hajt, elképzelhetetlen gyorsulást hoz ki a Berlingóból. 15:04, Ferihegy, 1-es terminál, kiszállok az autóból, elköszönök T-től, és berohanok az érkezőváróba.

Körülnézek. Y ott áll, a kezében telefon. Az enyém egy pillanatra felberreg a zsebemben. Rám néz, mosolyog, kinyomja. Engem hívott. Odamegyek hozzá. Egy szót se szólunk. Átölelem. Megszorítja a derekam. Megcsókolom a száját, hosszan, csendben. Két és fél hónapja nem láttuk egymást. Legalább húsz percig állunk ott, ölelkezve. Egyikünk sem szól. "Hi babe!", mondom aztán. "Hi babe!", válaszol ő is csendesen.

Kimegyünk a drosztra. Taxit fogunk. Lassan beszélgetni kezdünk a hátsó ülésen. A sofőr nem akarja befogni: politikáról, botrányról, Szabadság téri eseményekről beszél, de hozzá se szólunk. Egymás szemében, szájában, melegében: újra együtt. Csak ő és én.

Kiszállunk a taxiból. Felmegyünk a lakásba. Kibontjuk a bort. Iszunk. A tekintetünk egy pillanatra sem engedi el a másikét. Van öt teljes napunk, együtt. Este kisétálunk a szigetre, és leülünk azon a helyen, ahol hat évvel ezelőtt, amikor megismerkedtünk. Akkor megkérdeztem, mit tud Magyarországról. Kicsit gondolkozott, aztán azt mondta: "You've got the highest suicide rate in Europe." Beszélgetünk, órák telnek el, észre sem vesszük. Nézzük a vizet, a fényeket, a várost, egymást. Aztán hazamegyünk, bemegyünk a hálószobába, és lesimogatjuk egymásról a ruhát.

Másnap a Red Bull ügynökségalapítójával kell interjút készítenem a Royalban. Y velem jön. Négyen ülünk az asztalnál, a kezem a combján, a szemben ülő két pasi minket néz, és irigykedik. Y készít róluk pár fotót. Beülünk a New Yorkba kávézni. Tetszik neki, szereti a giccset. Aztán veszünk egy új pántot a gépére, mert a régi vágja a vállát. Továbbsétálunk, süt a nap, lecsót eszünk az Eklektikában. Y sört kér. Boldogok vagyunk.

Kilencre jár, mire hazaérünk. Y elszomorodik. Kérdezem, mi baja. Nem akar válaszolni. Végül kiszedem belőle, mi bántja. "It's probably too fast, but do you want to share a flat with me?" Elmondom neki, hogy semmit sem akarok jobban, mint vele élni, vele ébredni minden egyes reggel, vele feküdni minden egyes éjjel. Újra csillog a szeme. Mondja, hogy otthagyja Párizst, és Berlinbe költözik. Megbeszéljük, hogy amint lehet, utánamegyek. Aztán improvizálunk egy jelenetet a kettőnk kémtörténetéből Y-ből Miss La Rome lesz, belőlem General D.I. Tökéletes nap. Y franciául káromkodik az ágyban.

Másnap későn ébredünk. Lesétálunk a Szabadság térre. Megnézzük a TV-székházat: csak a kormos faldarab, meg az épület előtt dolgozó kertészek mutatják, mi történt itt, alig néhány napja. Kiülünk a Lipót teraszára, és filmjelenetekben beszélgetünk. Az amerikai követtség egyik ablaka az arcunkra tükrözi a napfényt. Y a mosdóban van, amikor meglátom L-t, akivel hónapok óta nem találkoztunk. Egy kecskekutyát (goatdog) sétáltat. Y feljön, meglátja a kutyát, és nevet. Hat éve ő fedezte fel ezt, a szerinte csak Budapesten megtalálható fajtát.