Thursday, March 27, 2008

Vakvilág

(...) Ma már a múzsa csókálló rúzsa
Mögött megbújva óvja mosolyát,
Hallgat a hangos, nincs szava egy sem:
Világtalan világ.

Ma már a párkák nájlonból fonják
Halandó éltünk vékony fonalát,
Pihen a festő, ecset nem rebben,
Világtalan világ. (...)

Monday, March 24, 2008

Illyés

„…nem csak a vallatásban: ott van a vallomásban…”

Thursday, March 20, 2008

Monday, March 03, 2008

Megnyitom a dokumentumot: üres, fehér lap. Éppen gyászfehér; párszi-halál fehér; vértelen testfehér; kilinikaihalál-beállta utáni fényfehér. Ha akarom, kéziratpapír-fehér: az is gyász kicsit, gondolom, mikor a szerző leírja a szövegkönyv utolsó betűjét.

(Kaszás belép, Múlás balra el.)

Vagy koszorúra való rózsafehér, kálafehér, szegfűfehér. A jácint, a tulipán és a margaréta nem való a koszorúra. A jácintot régebben színésznőknek vitték: öltözőbe, nem ravatalozóba illik. Anyámtól tudom, ő már ért hozzá.

Pedig milyen szép lenne: egy ravatal, rajta jácintágy, azon meg a halott, a miénk. A ravatal amúgy is olyan, mint a színpad: keskeny kis dobogó, rajta a főszereplő, mindenki rá figyel. Könnyes szemek, könnyes szemeket könnyvörösre dörzsölő fehér zsebkendők, lopva váltott kézszorítások, állva tisztelgés.

(Üdvözülés belép, Kaszás balra el.)

A tulipánnak olyan a szirma, mint egy fehér zsebkendő, mégsem való a koszorúra. A tulipánt vissza kell nyesni, vázába kell tenni: azért van, hogy felüdítse a szobát. Komolytalan virág; márpedig a halál komoly dolog. Anyámtól tudom, ő már ért hozzá.

Pedig milyen jó lenne: a halott, a miénk, tulipánszirmok között. Rabbi se kellene, elmondaná helyette az a sok fehér virág, hogy mi, akik komolykodni jöttünk éppen össze, mennyire komolytalanok is vagyunk igazán. Mert a halál az élet része; mert nem neki, csak nekünk fáj; mert most végre megpihenhet Ábrahám kebelén. Meg hasonló bornírt, színírói fordulatok.

(Enyészet belép, Üdvözülés balra el.)

A margaréta fehér, mint egy angyal nyakán a bőr. Az angyal: másodrangú tragika. Szaval, de nem játszik; játszik, de átélés nélkül; átéli, de nem formálja meg a szerepét. Tánckarba se jó trampli. Anyámtól tudom, ő már ért hozzá.

A nézőtér mégis tele, de ováció, visszataps nincs. Már nincs, aki meghajolna, már nincs, akiért széthúznák a függönyt, már nincs, akinek csokrot dobhatnál.

(Barátság belép, Enyészet balra el.)