Ébredés (öntudatra ijedés). Az első mozdulattal a cigi meg az öngyújtó után nyúlok. A másodikkal lerúgom magamról a takarót; kibotladozom a konyhába: kávé a bögrébe, bögre a mikróba. Didergés, a Starbucks porcelánt ölelgetem, hátha felmelegít. Visszabotladozás a szobába; az iMac állapotjelzője kék szívritmust pulzál, a laptopé zöld stroboszkóp. Tegnap éjjel, elalvás előtt arra gondoltam, milyen lesz megint Y mellett ébredni; álmomban PR-stratégiát terveztem, árajánlatokat és briefeket írtam.
Felnyitom a laptop fedelét, a képernyő bekapcsol. Megpöccentem a klaviatúrát, digitális szépjóreggelt csiripelnek a proceszor-pintyek, 10 mp és a hálón vagyok. A szemem nem pislog többet, az ujjaim noise-diszharmóniákat zongoráznak a billentyűkön, az agyam interaktív üzemmódra áll át: begyűjti, kiértékeli a felvett információkat, lehetőségeket vet fel és el, és küldi a visszacsatolást az idegeken keresztül a szemekhez, az ujjakhoz. A neuronjaim, mint az LSD-trippen tartott mókusok, rohangálnak a virtuális mókuskerékben.
Weblapokat nézek át, emailekre válaszolok, paralel csetelek az MSN-en és a skypeon. Közben adatbázisokat állítok össze, szöveget szerkesztek, interjúkat egyeztetek. Elalvás előtt PR-startégiát tervezek, árajánlatokat, briefeket írok majd; álmomban pedig arra gondolok, milyen lesz megint Y mellett ébredni.
No comments:
Post a Comment