A legfurcsább az, hogy már csalódást sem érzek. Az elköszönés olyan lett, mint egy udvarias biccentés. A másik értékeinek és érdemeinek távolságtartó elismerése; enyhe, alig érezhető szorítás a szív tájékán. Belejön az ember. Régebben azt hittem, ehhez, az elköszönéshez, nem lehet hozzászokni. Ebben nem lehet rutint szerezni; ez soha nem válik megszokottá. Tévedtem. Nekem ebbe is sikerült beletanulnom. Bele is untam már.