Monday, September 24, 2007

Hiába minden, egyszerűen nem megy. Ülök a gép előtt, a lábamat lógázom, és idegesen dobolok a billentyűzeten. Néha úgy tűnik, összeállt végre egy épkézláb gondolat; ilyenkor pánikszerűen gépelni kezdek, nehogy írás közben elfelejtsem: persze csak azért, hogy pár tucat leütéssel később konstatáljam, nem megy. Nem és nem. A gondolat bicegni kezd, a szavak orra buknak a vesszőkben, a jelzők tanácstalanul keresgélik a helyüket, a kurzor elől riadtan menekül a mondat végére való pont.

A múzsa miatt lehet - morgom magamban. - Amiatt a bárcás ribanc miatt. Mostanában feltűnően kerül. Utoljára az Andrássyn, az írók boltja előtt találkoztam vele. Emlékszem, hosszú, fekete, derékban húzott kabátot, halványzöld stólát, sötét napszemüveget és magassarkú cipőt viselt. A hajában ékköves fésűk: egy nevető és egy szomorú maszk. Azt pletykálják, Tháliától kölcsönözte, aztán meg persze elfelejtette visszaadni őket.

Váltottunk néhány udvarias szót a kortárs irodalomról. A tőle megszokott sznobizmussal, fanyalogva szidta a pályatársakat; gondolom, a hátam mögött rólam is leveszi a keresztvizet, ha teheti. Aztán, miután levette és egy kis damasztdarabbal megtörölgette a szemüvegét, előhalászott a neszeszeréből egy ezüst kompaktot, és igazgatni kezdte a sminkjét. Én marha, persze megjegyeztem, milyen jól állna neki, ha valami élénkebb színnel húzná ki a száját. Illene az öltözékéhez, arról nem is beszélve, hogy a szezon színe köztudottan a vörös. - Nem is említette, hogy amióta utoljára együtt teáztunk, divatszakértővé avanzsált - mondta hidegen, én pedig tudtam, elvágtam magam nála. Ízléskérdésekben egy múzsával vitába szállni szakmai öngyilkosság.

A múzsa puffnizni kezdte az orrát, belenézett az apró, kerek tükörbe, igazított egyet a haján, és elégedetten bekattintotta a kompaktot. - Igazán jólesett ez a kis terefere - mondta, erősen megnyomva a terefere szót. - Talán máskor is lesz rá alkalmunk, hogy eszmét cseréljünk - tette még hozzá. Aztán sarkon fordult, kacéran rámosolygott egy utánaforduló biciklis futárra, és kesztyűs kezével rövid pát intve búcsút riszált halhatatlan fenekén.

1 comment:

Anna said...

Aloha, ha már amúgy is otthon vagy Gipsz Jakab, nem kellene dőlnie a bejegyzéseknek? Döglődik ám a blogod, ha nem írsz.