- Te, hova tűnt az a vidám, jó humorú srác, akivel korábban folyton együtt lógtatok?

- Ja, ő? Nem tudom, útközben elhagytam valahol. Tudod, folyton lemaradozott. Egy ismerős állítólag látta pár évvel ezelőtt: azt mondta, egy buszmegálló pihenőjében aludt, csak úgy, a földön, és teljesen belepte a por.

- És, nem hiányzik?

- Egy ideig gondoltam rá, de mostanában már eszembe se jut. Pocsék természete volt: folyton csak álmodozott. Ábrándozott és tervezgetett; de hogy csináljon is valamit, ahhoz lusta volt. Élhetetlen alak.

- Hmm.. Nekem úgy tűnt, még viszi valamire. Tehetséges fiúnak látszott.

- A tehetség, barátom, önmagában semmit sem ér. Ahhoz, hogy érvényesülni tudj, kemény és kitartó munka kell. Bárányfelhők számolgatásából nem lehet egzisztenciát építeni. Ez, kérlek, egy kegyetlen világ, farkastörvényekkel. Az erősebb kutya b..szik. Ez van.

- Különös, azt hittem, barátok vagytok. Hiszen mindenhova együtt jártatok. Egy kicsit sem izgat, mi lehet vele?

- Nézd, kezd nagyon idegesíteni az állandó kérdezősködésed. Mondtam már, lemaradt. Nem tudta tartani a tempót.

- Értem. Bocsáss meg, de nekem lassan mennem kell.

- Hová rohansz? Van még egy órám a következő tárgyalásig; nincs kedved bedobni valamit itt a sarki bárban?

- Ne haragudj, de nagyon elszaladt az idő. Mindenesetre ha összefutsz vele, porold le, és mondd meg neki, hogy üdvözlöm.