Mondtam neki, azt hittem, érti is, hogy nálunk más a járás, mi mindent fordítva csinálunk: még a sírást is, vigadást is. Hogy mi itt élünk, egy szűkös kis medencébe meg a halandzsa nyelvünkbe zárva, amit senki se ért, senki se beszél. Azt se tudjuk, kik és hogyan felejtettek itt minket; azt se, vannak-e rokonaink, és ha vannak, hol vannak, északra, délre, keleten vagy nyugaton.

Mondtam, hogy nálunk sokáig kupicánként mérték a Coca-Colát, farmert csak a piacon, pult alól lehetett kapni, akciófilmeket pedig kizárólag karcos, sokat másolt videókazettákon láttunk. Hogy aki nekik John Wayne, nekünk a Tenkes kapitánya.

Mondtam, hogy mi nem cserkészek: úttörők voltunk, és piros nyakkendőt hordtunk zöld helyett; nem franciát, németet, spanyolt, hanem oroszt tanultunk, és rózsapatronra, limóporra meg diáktakarék-bélyegekre költöttük a zsebpénzünket. Hogy hozzánk nem a Mikulás, hanem a Télapó járt: igaz miklósnapon.

Mondtam, hogy ő novemberben narancsot szüretelt, mi meg vadgesztenyefociztunk. Hogy nekik Atlanti- meg Csendes-óceán, nekünk Balaton és Velencei-tó, nekik Mount Mitchell, nekünk Kékes-tető, nekik Manhattan, nekünk Margit-sziget. Hogy náluk fáklyát, nálunk olajágat tart a kezében a statue of liberty.

Mondtam, hogy a váltás után egész trabantkaravánok indultak Ausztriába, hogy hűtőládákkal, milkával és effélékkel megrakodva térjenek vissza aztán; meg hogy korábban csak az ehetett külföldi csokit, akinek volt kamionos ismerőse, vagy valutázott és dollárboltba járt. Hogy náluk Cadillaceket és Oldsmobilokat és Corvetteket és Firebirdöket és Mustangokat árultak, nálunk Wartburgot és Trabantot, sorszámra.

Hogy náluk Kennedy volt, nálunk Kádár. Náluk Armstrong, nálunk Farkas Bertalan. Náluk a Stones, nálunk az Illés. Náluk Billy Wilder, nálunk Jancsó Miklós. Náluk Cassius Clay, nálunk Papp Laci. Náluk Norman Mailer, nálunk Moldova György. Náluk Miki Egér, nálunk a Kockásfülű Nyúl.

Mondtam neki, hogy sokáig mások győzelmeit ünnepeltük, mostanában pedig vesztes csatákról, bukott forradalmakról, legyőzött tábornokokról és kivégzett forradalmárokról emlékezünk meg. Aztán megkérdeztem, érti-e. Nem értette. Talán nem is hitte. Azt gondolta, csak a vásott fantáziám ragadott el újra.