Hiába minden, egyszerűen nem megy. Ülök a gép előtt, a lábamat lógázom, és idegesen dobolok a billentyűzeten. Néha úgy tűnik, összeállt végre egy épkézláb gondolat; ilyenkor pánikszerűen gépelni kezdek, nehogy írás közben elfelejtsem: persze csak azért, hogy pár tucat leütéssel később konstatáljam, nem megy. Nem és nem. A gondolat bicegni kezd, a szavak orra buknak a vesszőkben, a jelzők tanácstalanul keresgélik a helyüket, a kurzor elől riadtan menekül a mondat végére való pont.

A múzsa miatt lehet - morgom magamban. - Amiatt a bárcás ribanc miatt. Mostanában feltűnően kerül. Utoljára az Andrássyn, az írók boltja előtt találkoztam vele. Emlékszem, hosszú, fekete, derékban húzott kabátot, halványzöld stólát, sötét napszemüveget és magassarkú cipőt viselt. A hajában ékköves fésűk: egy nevető és egy szomorú maszk. Azt pletykálják, Tháliától kölcsönözte, aztán meg persze elfelejtette visszaadni őket.

Váltottunk néhány udvarias szót a kortárs irodalomról. A tőle megszokott sznobizmussal, fanyalogva szidta a pályatársakat; gondolom, a hátam mögött rólam is leveszi a keresztvizet, ha teheti. Aztán, miután levette és egy kis damasztdarabbal megtörölgette a szemüvegét, előhalászott a neszeszeréből egy ezüst kompaktot, és igazgatni kezdte a sminkjét. Én marha, persze megjegyeztem, milyen jól állna neki, ha valami élénkebb színnel húzná ki a száját. Illene az öltözékéhez, arról nem is beszélve, hogy a szezon színe köztudottan a vörös. - Nem is említette, hogy amióta utoljára együtt teáztunk, divatszakértővé avanzsált - mondta hidegen, én pedig tudtam, elvágtam magam nála. Ízléskérdésekben egy múzsával vitába szállni szakmai öngyilkosság.

A múzsa puffnizni kezdte az orrát, belenézett az apró, kerek tükörbe, igazított egyet a haján, és elégedetten bekattintotta a kompaktot. - Igazán jólesett ez a kis terefere - mondta, erősen megnyomva a terefere szót. - Talán máskor is lesz rá alkalmunk, hogy eszmét cseréljünk - tette még hozzá. Aztán sarkon fordult, kacéran rámosolygott egy utánaforduló biciklis futárra, és kesztyűs kezével rövid pát intve búcsút riszált halhatatlan fenekén.

Megvagyok. Törött lábbal fekszem otthon már egy hete, és olvasok. Alvás, pihenés, megállás nélkül, egyfolytában. Angolul, magyarul, mindegy. Csak betűk legyenek, szavakba nyomtatva; szavak, a mondateleji nagybetű és a mondatvégi írásjel közé szorítva; mondatok, bekezdésekbe szedve. Lap, lap után.